Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Már 1,6-ra emelkedett a termékenységi ráta .
Tovább nőtt a gyermekvállalás mértéke 2020 januárjában – számol be a Magyar Nemzet. A tavaly decemberben mért pozitív adat után ez év első hónapjában 9,4 százalékkal emelkedett a születések száma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden reggel közzétett népmozgalmi adataiból. Míg 2019 első hónapjában 7373 gyerek jött a világra, addig idén ugyanabban az időszakban már 8067 gyerek született, ami 694 babával többet jelent.
Ennek következtében az úgynevezett reprodukciós ráta is jelentős mértékben megugrott, mivel már 1,6 volt idén januárban az egy szülőképes korban lévő nőre vetített gyermekvállalás mértéke a KSH mérése szerint. Ez jelentős növekedés a tavaly januári 1,44-es adathoz képest.
A házasságkötések száma továbbra is nagymértékben emelkedett, 2863 pár lépett frigyre, ami közel kétszer, 1412-vel több a 2019 januárinál, ami azt jelenti, hogy közel kétszer annyian házasodtak össze, mint egy évvel korábban. A 2020. januárban kötött frigyek száma így a legmagasabb e havi érték 1982 óta. A mostani adatok a tavaly februárban bejelentett, és júliusban elindított családvédelmi akcióterv, különösen is a babaváró támogatás pozitív hatását mutatják.